Puffy fur fonalból készült sapka

A Puffy Fur fonal az Alize 2019 őszi újdonsága. Már nagyon vártam, hogy ideérjen ez a fonal.
Nagyon vicces fonal, szép, selymes tapintású, és játék vele a munka. Jó, hát annyira nem játék, ha még nem dolgoztál Puffy fonallal, nem ajánlom, hogy ez legyen az első projekted.

Puffy Fur fonal

A Puffy fonalak feldolgozásához csak két kis kacsónkra van szükségünk, és egy ollóra, hogy a szálat el tudjuk vágni.

A fonalon már előre elkészített hurkok vannak, ezeket a hurkokat kell egymásba fűznünk.

Alapvetően két összefűzési mód van, az egyik az, amikor a munkaszál a munka mögött, a munkaszálon levő hurkot a kész munka soron következő hurkán hátulról előre felé áthúzzuk.
A másik pedig az, amikor a munkaszál a munka előtt van, és elölről hátrafelé húzzuk át a kész munka soron következő hurkán.

Ki tudunk alakítani sokféle mintát, jelen esetben semmi mintázás nem szükséges, a Fur, ahogy a nevéből sejthetjük, egy szőrös fonal. Nem igazán látni, hogyan is néz ki a munka. (Egyáltalán nem látni.)

Puffy Fur fonalból készült sapka

A sapka készítése


Körben dolgozunk.
Az első hurkot "kinyitjuk", vagyis ügyesen a hurok talpánál, ahol az a szálhoz kapcsolódik, a hurok belső kanyarjai között elvágod a vezetőszálat. Ekkor egy hosszabb fonaldarabot kapsz. Elsőre nem biztos, hogy látod, miről van szó, akkor húzd szét kissé a fonalat, és nézd meg, hogyan is halad ez a hurkos szál. Lehet, hogy az első hurok már eleve nyitott. Mindenképpen legyen egy hosszabb szálad, elég 1 hurkot kibontani. Ezt a szálvéget majd a munka végén dolgozod csak el, addig legalább mutatja a sor elejét.

Kezdésként számolj ki annyi hurkot, ami a fejbőségednek megfelel. Nekem ez 26 hurok volt.
A 27. hurkot az első hurkon áthúzzuk, hátulról előre, így alakítjuk ki a kört. Annyira nem probléma, ha össze-vissza állnak a hurkok, azért próbáld meg valahogy kicsit megzabolázni az ide-oda elbúvó hurkokat.
A továbbiakban körben haladunk, mindig hátulról előre húzzuk át a munkaszálról a soron következő hurkot. Nagyon figyelni kell, mert látni nehéz, tapogatni kell, van-e megbúvó hurok. És lesz. Ezért érdemes időről időre megnézni, a munka fonák oldalán van-e különálló hurok. Ha igen, visszabontás a hurokig, és újrahurkolás.

Addig hurkolsz, amíg úgy tűnik, már majdnem a fejed búbjáig ér a sapka.
Azt javaslom, az első kör után már próbáld fel, mert ezzel a technikával készítve nem lesz a kész darab rugalmas. Mondjuk úgy, egyik Puffy fonalból készült darab sem fog keresztben nyúlni. Nem engedi az alapszál, amelyen a hurkok helyet foglalnak.

Amikor már elérted a kellő magasságot, fogyasztunk. Most mondom, én majdnem a teljes fonalat fel kellett használjam, csak kb 10 hurok maradt a végén. Figyeld a fonal fogyását, hogy maradjon 2 sor fogyasztásra és a befejezésre még 2-3 hurok.

A fogyasztás

Két hurkot összefogunk a sapkán, és ezen a két hurkon húzzuk át a munkaszálon soron következő hurkot. Így haladunk körben. Érdemes számolni, mert látni úgysem látsz semmit, maximum érzed.
A következő körben nem fogyasztottam.
A következő körben ismét feleztem a szemeket.
Ez volt az utolsó köröm.

Ha jól számolom, nekem 9 vagy 10 sor az egész sapka, fogyasztással, befejezéssel együtt. A modellfejen úgy látszik, elég nagy a sapka, az én fejemre pont jó, és nem is ilyen hosszú rajtam, mint a képen. (Sőt, meg kell mondjam, engem is meglepett, hogy jól áll nekem. Szerintem legalábbis. :-) )

Nem érdemes jobban elfogyasztani a szemeket, mert csak azt éred el, hogy egy csúcsos sapkát kapsz.

A munka befejezése

A soron következő egy hurkon áthúzol egy hurkot, majd ez a hurok fog körben végig "dolgozni".
Tehát, most ezt a hurkot tekinted munkahuroknak, és ezt a hurkot húzod át sorban az összes hurkon.
Ez azt jelenti, hogy erre az egy hurokra mintegy felfűzted az összes hurkot. (Mintha a kötött sapka tetején az utolsó sorban a tűn levő összes szemet egy fonalra tennéd át, amit majd összehúzol)
Amikor körbe értél, 2 hurkot a munkaszálból meghagysz, a maradékot levágod, és ezt a két hurkot óvatosan felvágod, egy hosszabb szálat kapsz. Ezt a szálat áthúzod azon az egy hurkon, ami maradt.
Mielőtt ezt megteszed, a hurkot és a szálat is nyomd át a sapka fonákjára, és ott húzd át a fonalat a hurkon. Már készen is vagy. A szálat eldolgozod. Átbújtatod a fonal szálai között, itt-ott csomót is tehetsz rá.

A sapkához készíthetsz stólát is, leírását itt találod.

Jó munkát!
Puffy Fur fonalat itt találsz.



Megjegyzések