Most nem ötleteket hozok, csak gondoltam, valahol leírom, mi a helyzet a Schachenmayr fonalakkal.
![]() |
| Színes fonalak |
Ezeket a fonalakat a MEZ gyártja, és sokáig volt mintabolt Magyarországon is. 2025 júliusában ez megszűnt, azóta több változás is volt. A lényeg, hogy a mi webáruházunk csak a legújabb, magyar vevők kiszolgálására létrehozott cégtől tud vásárolni. Nem tudom, így van-e minden magyar kereskedő, én úgy érzem nem. Eleinte arról volt szó, a német raktár szolgál ki bennünket, de aztán másként alakult.
Az új cég raktára Szlovákiában van, ők a szlovák nagykereskedés is egyben. Az árukészlet viszont nem teljes, vagy hát igazából nem lehet tudni, mi van és mi nincs. A német, gyártói weboldal is eltűnt, az összes ingyenes és fizetős mintáival együtt. Most igazából azt sem lehet tudni, mit gyártanak, illetve azt hol árulják. A domain név is át van irányítva egy nyugat-európai nagykereskedőhöz, de ott csak néhány fonalat láttam. Öszintén szólva fogalmam sincs, pontosan mi a helyzet.
A lényeg, van honnan rendelni, már ami épp van raktáron. Az, hogy mi van raktáron, és mikor lesz adott fonalból másik szín is, elég nehezen tudható meg. A MEZ-nél az utóbbi időben nem emelkedtek az árak, ezzel vigasztaltak minket, amikor még arról volt szó, a német raktár szolgál ki.
Aztán egy szép napon jött egy levél, hogy már más cégtől kell rendelni. Ennek a cégnek van nagykereskedelmi webáruháza, abban látjuk a fonalakat, árakat. Más információt mi legalábbis nem kaptunk azóta sem. Tehát nincs "hivatalos" értesítés az új vagy kifutó fonalakról, nem küldenek katalógust, vagy bármi mást, amiből valamilyen információhoz lehetne jutni. Az új cég küld "hírlevelet", de ez annyiban merül ki, milyen árukat lehet tőlük rendelni.
Az új cégnél más árak vannak, és mondanom sem kell, nem lefelé mentek az árak. Ahogy más helyről is hallottam, pl. a kedvelt Catania fonal ára a mai helyzethez képest túl olcsó volt. Nos, ez a probléma megszűnt, a Catania és Catania Color árai erősen megemelkedtek. (Nagyon erősen.)
2026-ra vonatkozó katalógust nagy nehezen találtam a neten, és teljes döbbenet volt számomra. A fonalak egy része teljesen eltűnt, másokból a színek egy része, míg vannak olyanok, amelyekben új színek is megjelentek, de sajnos ezen megmaradt fonalakból sem lehet kapni a katalógusban látott színek mindegyikét.
A jelenleg katalógusban szereplő Schachenmayr fonalak:
A már nem gyártott fonalakat igyekeztünk kivenni az áruházból, egyelőre a megmaradt fonalakból nem szereztünk be új tételeket.
Az árakkal kapcsolatban körülnéztem, hol, mennyiért árulják pl a Catania fonalat. Van, ahol olyan árak vannak még ma is, amennyinél mi többért tudjuk ezt a fonalat megvásárolni a nagykereskedésben. Azt nem tudom, maradtak-e olyan kereskedők, akik tudnak Németországból rendelni, és az elmúlt egy évben ott hogyan alakultak az árak. Úgy érzem, a legnagyobb vásárlók nem onnan rendelnek, ahonnan nekünk lehetőségünk van. Mi nem tudunk hatszáz, hétszáz forintos árakkal operálni, hiszen ennél sokkal többért tudjuk csak megvenni ezt a fonalat. Ezért is vagyunk dilemmában, fejlesszük-e fel ismét ezt a fonalat, vagy maradjunk a helyettesítő fonalaknál, amelyeket a régi Catania ár környékén tudunk kínálni.
Azt is tudni kell, ez a mai Catania nem a régi Catania. Büszkék voltunk, hogy a Catania fonal Magyarországon készül. Már nem így van. Úgy tudjuk, nem Európában gyártják. Persze, voltak, akik a Catania fonalban nem szerették, hogy van tartása, lehet, hogy az új gyártó fonala nekik jobban bejön.
A Catania fonalat sokan amigurumi készítésre vásárolták, amikor a színek kezdtek eltűnni, ők másik fonalat kerestek helyette. Az is igaz, hogy ma már az amigurumit akrilból és a sokkal vastagabb plüssfonalból is készítik.
A raktáron levő smc fonalat a régi áruknak megfelelő áron áruljuk, de az újabb beszerzéseket majd az új árakhoz fogjuk igazítani. (ez az áremelkedés finom megfogalmazása)
Igaz, ez a poszt az smc fonalakról szól, de egy mondat a Red Heart fonalakról. Sajnos, ezt a vonalat teljesen megszüntették, nem is lehet egyetlen fonalat sem kapni már. Raktáron még van valamennyi, de nincs lehetőség már beszerezni ezekből.
A Red Heart Lisa fonalat sokan kedvelik, ezt a fonalat a Bravo fonal helyettesíti. A két fonalat nem lehet megkülönböztetni egymástól.
Tudom, a vásárlókat nem annyira érdekli a kereskedők lelke, de meg kell mondanom, nagyon sajnálom, hogy a Red Heart márkájú fonalak egy az egyben megszűntek, és hogy sok kedvelt fonal már nem kapható. Sok időt fordítottam arra, hogy megismertessem ezeket a a fonalakat, kedvcsináló darabokat horgoltam belőlük, és mire egy-egy fonalat már éppen elkezdtek vásárolni, megszűntek.




Megjegyzések
Megjegyzés küldése