Kendő - tortából

Divatosak lettek azok a fonalak, amiket torta formára gombolyítanak fel. Így lehet a tortából kendő. :-) Egy igen különleges fonalat mutatok be, amilyet még nem láttam korábban én sem.

Vékony, négyszálas fonal

Az már kiderült, hogy egy kis dundi henger a formája, és kívülről, mint a tortát is, körben papírszalag  keretez. Előrebocsátom, a munka során a papír marad, mert a fonalat belülről kezdjük el használni.
Természetesen, ha neked a fordított színsorrend jobban tetszik, akkor kívülről is kezdheted, de hidd el, kényelmesebb belülről húzni a fonalat.

A fonal pamut és akril keveréke, és ráadásul nem is egy szál, hanem egyből 4. Igen,a fonal négyszálas. Négy különálló, nagyon vékony fonalat fognak össze, de nincs megsodorva ez a 4 szál.

A fonal négy szála

A színek átmenete nem az általában látott módon valósul meg. Tehát itt nem arról van szó, hogy x méter piros után jön egy kis pirosas-akármis átmenet, majd az akármi színnel folytatódik a fonal, ami valahány méter múlva vagy hirtelen, vagy lassan átmegy egy másik színbe.

Ez a típus másként készül. Adott 4 szál. Ezek eltérő színek. A torta elején az 1. színből van mind a 4 szál. Majd, valahány méter múlva az egyik szálat elvágják, és a 2. színt kötik hozzá. (szó szerint) Ekkor van az 1. színből 3, a 2. színből egy szálunk. Máris másképp néz ki a fonal! Aztán egy hosszú szakasz után még egy szál átvált a 2. színre, és ez így folytatódik addig, ameddig mind a 4 szál a 2. színből nem lesz. Egy ideig a 2. színnel dolgozunk, majd a dolog elölről kezdődik, úgy értem, maga a csere, csak most már a 3. színnel. A harmadik színnel is van egy szakasz, majd elkezd a 4. színbe átváltani a fonal, és amikor a vége felé érünk, már mind a 4 szál a 4. színből van.

Közelről persze látni, hogy nem a teljes fonal színe változott, messziről azonban csak az összhatást látni. Gondolj az apró pettyes vagy apró kockás anyagokra, amikor jön az illető a ruhában, azt hiszed, rózsaszín, amikor melléd ér, látod, piros-fehér minta ez. :-)

A fonal egy torta formájú, színátmenetes fonal, pamut-akril keverék, 150 gramm, 600 méter, és több színben is megtalálod a boltban. 


Tavaszi szellő kendő, Cakes Cotton Fine fonalból

Nos, ebből a fonalból is készült egy tavaszi szellő kendő.
4 mm-es tűvel.
Nagy munka volt, nem mondom, de a végeredmény szerintem megérte!

A kendő színei itt jól látszanak


A fekete szín nem kedvencem, ezért a kendőt akkor fejeztem be, amikor még csak 3 fekete szál volt.
Így is hatalmas lett, két méter a felső oldala.

A kendő széle

Azt hiszem, ha ügyesen számol az ember, akkor egy ilyen tortából 2 kisebb dolog is készülhet.

Megjegyzések